2008 április 14. | Szerző: pandi64 |
Ma hétfő van, de azóta sem beszéltünk egy kukkot sem. Kamasz gyerekeink csak csöndben bámulják az itt történteket, bennem mély bizonytalanságot ébresztve. Az összes szeretetemet rájuk írányítom, persze ezzel nagy terhet téve rájuk. Ma felhívtam a férjem és megkérdeztem elköltözzünk-e, mert látom hogy zavaró a jelenlétünk. Mire ő: Nem, nem zavartok. Tiszta őrült vagyok!!!! Olyan mély lelkiismeret furdalásom van, hogy az már nem emberi. Pedig tudom, hogy nem hibáztam. Ki fogja felnyitni a szemem, ki fog rádöbbeneteni arra, hogy nem ezt érdemlem. Hiába mond bárki bármit, én csak homokba dugom a fejem.
Borzasztó lelkiismeret furdalásom van a gyerekeim miatt is, mert úgy érzem nem tudtam bíztosítani nekik szép, probléma mentes családi hátteret. Olyan helyesek, olyan szépek és okosok. Pénteken a kisebbik lányommal (na, jó nem is olyan kicsik) sustorogtam a gondjaimról fél 1-ig a fürdőszobába. Olyan bölcsen azt mondta: Anyu, te nem csináltál semmit, majd ő hozzád szól ha akar. Hát azóta is várom!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Abszolút megértelek, sokáig hasonló volt a házasságom, most se sokkal jobb, de többet törődök csak magammal. Néha erőt vesz rajtam is a kétségbeesés, hogy nem ilyen életet szerettem volna a gyerekeimnek, de nem szabad hagyni, hogy eluralkodjon. Én azt mondom, és azon vagyok én is, hogy inkább egyedül, mint így. A gyerekeid melletted állnak, és ez a lényeg! Lehet, hogy lennének (lesznek) keserves pillanatok, mikor a rossz is jobb lenne, mint egyedül, de ezek is elmúlnak szerintem. A lényeg, hogy legyél kicsit önzőbb. És írd ki magadból! Jót tesz, barátokra lelsz a meglévők mellé. :))
Nem kelll belefulladnod,ha nem tudsz úszni,REPÜLJ!!